Autoriter és represszív etnocentrizmus
A társadalomtudományok számára sarkalatos kérdésként fogalmazódott meg, hogy egy antidemokratikus és agresszív rendszer jelentős tömegtámogatásnak örvendhetett. Az ezzel kapcsolatos kutatások a negyvenes évek elején kezdődtek el. A kutatások során ötvöződött az Erich Fromm által képviselt pszichoanalízis értelmezés, a Theodor W. Adorno és Max Horkheimer által képviselt Frankfurti Iskola baloldali társadalomkritikája és a negyvenes években virágzó amerikai empirikus szociálpszichológia.
Ennek az átfogó együttműködésnek az eredménye lett az autoritér (vagy tekintélyelvű) személyiség elmélete, amely az előítéletességet egy adott társadalmi karaktertípus szükségleteként értelmezi. Vagyis az előítéletességet pszichológiai igénynek tartja, amely egy represszív (dominanciára és elfojtásra irányuló) szocializációs folyamat során kiformálódott pszichológiájú alkatra jellemző. Ezen elméletnek megfelelően bizonyos személyiségstruktúrával rendelkező személyekre általában nagymértékű konformizmusigény jellemző, és ezzel jár az a hajlam, hogy minden atipikus társadalmi kategória irányába negatívan viszonyuljanak (általánosult etnocentrizmus). Vagyis egyfajta dogmatikus, merev társadalmi szemléletmódnak tulajdonítható negatív attitűd eleve az egyén személyiségstruktúrájának a velejárója: az, hogy konkrétan milyen csoportok irányában nyilvánul meg, mindenekelőtt egy történeti-kulturális kontextus függvénye.
Ebben az értelemben igaznak tekinthető az a kijelentés, miszerint az antiszemitizmusnak semmi köze nincs a zsidókhoz, hisz a zsidóellenes véleményeket valló személyek (legalábbis egy részük) számára a zsidók csak az egyik lehetséges célpont, amelynek irányában kiélik a negatív érzelmeiket. És mivel ezekre a személyekre jellemző az ún. autoritér függőség is, minél dominánsabb a nyilvános beszédben az adott kisebbségeket megbélyegző beszédmód, annál inkább szükségét érzi felvállalni és személyesen is kinyilvánítani
ezen kisebbség elleni előítéleteket.
Online tudásbázis