Az előítéletesség csoportpszichológiája
Az előítéletesség az egyenlőtlenségi rendszer mellékterméke, olyan ideológiai termék, amelynek legfőbb funkciója ezen egyenlőtlenségeknek az újratermelése illetve legitimálása. Az elemzési irányon belül a leginkább kidolgozott elmélet a szegmentált (megosztott vagy duális) munkaerőpiac elmélete. Ennek a fő tézisei a következőkben ragadhatóak meg:
A csoportviszonyok szociálpszichológiai elemzésének alapkategóriái: az előítélet
- A modern ipari kapitalizmus kontextusában a munkaerőpiac nem egységesen, hanem legalább két szinten szerveződik meg. A primer szegmensre jellemző a humán erőforrásba való magas szintű beruházás, a viszonylag magas bérezés (és számos más jellegű munkahelyi juttatás), stabil, tartós alkalmazotti státus, előlépési lehetőségek. A szekundér szegmensre jellemző az intenzív fizikai munkaerőhasználat, a munkahely instabilitása (alkalmi munka, rövid távú, esetleg informális alkalmazás), a többnyire alacsony, jelentősen fluktuáló jövedelmek, eleve zsákutcás (előlépési lehetőségek nélküli) szakmai pályák.
- Az különböző szegmensekbe történő belépés az egyes kategóriák esetében jelentős mértékben differenciált. A bevándorlók, a különböző marginális etnikai kisebbségek kevesebb eséllyel pályázhatnak a primer szegmensbe történő belépésre, így eleve a szekundér szegmens irányába nyomódnak el.
- Az előítélet nem más, mint az aszimmetrikus munkaerő-piaci / társadalomszerkezeti inkorporáció kontextusában született termék. Lehet instrumentális (mindenekelőtt a munkáltatók számára), illetve adaptatív funkciója is lehet (a más etnikumú munkavállalók esetében). A munkavállalók racionális (mi több közvetlenül instrumentális terminusokban értelmezhető) érdeke a munkabérek alacsonyabb szinten tartása, így lesz az előítéletesség ennek egyik eszköze. Az előítélet ugyanis legitimálja az alacsonyabb béreket és fenntartja a csoport alacsonyabb presztízsét, csökkentve annak a valószínűségét, hogy követelésekkel lépjenek fel.
Online tudásbázis