Az előítélet, mint megismerési norma elmélete szerint a korai szocializáció során elsajátított megismerési tartalmak meghatározónak bizonyulnak a tapasztalatok. A csoportviszonyok szociálpszichológiai elemzésének alapkategóriái: az előítélet értelmezése és az új tudás feldolgozása szempontjából, és ez által vezetnek előítéletes viszonyuláshoz. Az egyének számára ugyanis a korai szocializáció során elsajátított tudás a későbbi ismeretszerzés és feldolgozás során egyfajta viszonyítási normaként jelenik meg, így az etnokulturális különbségek spontán tapasztalása és feldolgozása etnocentrikus viszonyulást eredményezhet.
Az egyének a korai szocializáció során bizonyos lelkiállapotokat bizonyos hangerősséggel asszociálnak. Adott mértékű hangerő összekapcsolódik a haraggal, ingerültséggel, ami belső feszültséggel, bizonytalansággal járhat. Tény, hogy a hangerősség, amely dühről, haragról árulkodik, kultúránként (de ezen belül akár családonként is) eltérő. Ám a korai szocializáció során rögzült ingerküszöb (a hangerősség azon szintje, amelyet haraggal asszociálnak) normaként működik, így megtörténhet, hogy más kultúrákban, helyzetekben érvényes hangerősségi szinteket a saját szocializációs közegben érvényes normához viszonyítják. Tehát a más csoportok számára érzelmileg semlegesnek tartott hangosabb beszédet agresszivitással azonosítják, ami belső feszültséget eredményez, átcsaphat adott csoportok iránti negatív érzelmekbe, a csoporttal kialakuló kontaktusok elkerülésébe, egyszóval előítéletességbe.
Egy másik megközelítés az előítéletességet a (A sztereotípiák funkciója című fejezetnél már tárgyalt) szubjektív bizonytalanságérzettel kapcsolja össze. Ezen megközelítés alapgondolata, hogy minél inkább szembesülnek az egyének olyan helyzetekkel, amelyeket nem tudnak kognitív szinten kezelni, annál nagyobb a valószínűsége, hogy azokkal a csoportokkal azonosulnak, amelyek által közvetített megismerési univerzum csökkenti ezt a bizonytalanságot.
Minél nagyobb mértékben totalisztikus (átfogó és változatos problémára ajánl átfogó magyarázatot) és doktriner (önmagát a teljes és kizárólagos tudás birtokosának feltüntető) egy ilyen eszmerendszer, annál nagyobb vonzerőt képvisel a szubjektív bizonytalansággal szembesülő egyének számára. A szubjektív bizonytalanságérzetből kiinduló elméleti jellegű reflexiók egyik változata a rettegés-kezelés elmélete (Terror Management Theory). Ennek megfelelően a végesség (a halál elkerülhetetlenségének) tudatosítása arra indíthatja az embereket, hogy olyan világszemléletekkel azonosuljanak, amelyek a szimbolikus halhatatlanság valamilyen formáját körvonalazzák. Ez gyakran a csoportidentitás felülértékelésével jár, hisz adott etnikum jövőbeni fennmaradása számos egyén számára a szimbolikus halhatatlanság formájaként jelenik meg. És az is egyértelmű, hogy a csoporttal való azonosulás felülértékelésének egyik meghatározó módja a más csoportok iránti érzelmi távolság, az előítéletesség növelése
Online tudásbázis