Intézmény-CHRISDIMEN Archives - Oldal 18 a 23-ből

Published: hétfő, július 02, 2018

A társadalomtudományok számára sarkalatos kérdésként fogalmazódott meg, hogy egy antidemokratikus és agresszív rendszer jelentős tömegtámogatásnak örvendhetett. Az ezzel kapcsolatos kutatások a negyvenes évek elején kezdődtek el. A kutatások során ötvöződött az Erich Fromm által képviselt pszichoanalízis értelmezés, a Theodor W. Adorno és Max Horkheimer által képviselt Frankfurti Iskola baloldali társadalomkritikája és a negyvenes években virágzó amerikai empirikus szociálpszichológia.

Ennek az átfogó együttműködésnek az eredménye lett az autoritér (vagy tekintélyelvű) személyiség elmélete, amely az előítéletességet egy adott társadalmi karaktertípus szükségleteként értelmezi. Vagyis az előítéletességet pszichológiai igénynek tartja, amely egy represszív (dominanciára és elfojtásra irányuló) szocializációs folyamat során kiformálódott pszichológiájú alkatra jellemző. Ezen elméletnek megfelelően bizonyos személyiségstruktúrával rendelkező személyekre általában nagymértékű konformizmusigény jellemző, és ezzel jár az a hajlam, hogy minden atipikus társadalmi kategória irányába negatívan viszonyuljanak (általánosult etnocentrizmus). Vagyis egyfajta dogmatikus, merev társadalmi szemléletmódnak tulajdonítható negatív attitűd eleve az egyén személyiségstruktúrájának a velejárója: az, hogy konkrétan milyen csoportok irányában nyilvánul meg, mindenekelőtt egy történeti-kulturális kontextus függvénye.

Ebben az értelemben igaznak tekinthető az a kijelentés, miszerint az antiszemitizmusnak semmi köze nincs a zsidókhoz, hisz a zsidóellenes véleményeket valló személyek (legalábbis egy részük) számára a zsidók csak az egyik lehetséges célpont, amelynek irányában kiélik a negatív érzelmeiket. És mivel ezekre a személyekre jellemző az ún. autoritér függőség is, minél dominánsabb a nyilvános beszédben az adott kisebbségeket megbélyegző beszédmód, annál inkább szükségét érzi felvállalni és személyesen is kinyilvánítani

ezen kisebbség elleni előítéleteket.

Published: hétfő, június 25, 2018

Az etnocentrizmus a kulturális különbségekhez való viszonyulásnak olyan módozata, amely a saját csoport életvitelét, értékrendjét és kulturális jellemzőit az egyetlen és abszolút viszonyítási alapnak tartja. A kulturális eltéréseket többnyire dichotóm és hierarchikus terminusokban (jó-rossz, szép-csúnya, normális-természetellenes, stb.) minősítik. A saját csoport normáit természetesnek, helyesnek minősítik, ezekhez viszonyítva a másik csoport kultúrájára jellemző normákat furcsának, immorálisnak vagy egyenesen természetellenesnek ítélik. Az etnocentrikus személy hajlandó a saját csoportjának az egyedülvalóságát felmagasztalni, többnyire ellenségesen viszonyul mindenhez, ami idegen, ami más, eltérő, azaz a többi csoporthoz tartozik.

Az etnocentrizmus mint jelenség bizonyos értelemben az előítéletesség szinonimája. Azok a tételek, amelyek az etnocentrizmust (tehát a mások iránti általánosult előítéletességet) egyetemesnek és bizonyos értelemben elkerülhetetlennek tartják, egyrészt a csoportelhatárolódási mechanizmusokra, másrészt pedig a szocializáció sajátosságaira hivatkoznak.

Az antropológia egyik korai tétele szerint az etnocentrizmus a csoportelhatárolódások univerzális velejárója, „az etnikumképződést minden történeti struktúrában kísérő jellegzetes tudati jelenség”. Tehát különböző időkben, társadalmakban, és kultúrákban általánosan jellemző, hogy a más csoportokra jellemző szokásokat, normákat, értékeket elutasítva próbálják biztosítani a csoporthoz való tartozás pozitív érzését, a pozitív csoportöntudatot. Amennyiben a csoportok nem értékelnék fel akárkontrasztív módon is (másokkal összehasonlítva) sajátos vonásaikat, beolvadásra, eltűnésre lennének ítélve, ami negatív, visszautasító, tartózkodó attitűdöket eredményez.

Ugyanakkor – legalábbis ezen perspektíva szerint – a társadalmi tanulás és a primer szocializáció sajátosságai is elkerülhetetlenül bizonyos szintű etnocentrizmust eredményeznek. A primer szocializáció során elsajátított tudás magától értetődő, természetes tudásként működik, az interiorizált normák, cselekvési modellek alternatíva nélkülinek tűnnek, és ez meghatározza a későbbi ismeretszerzés és információfeldolgozás sajátosságait. A későbbi megismerési folyamat a kulturális eltérésekre, különbségekre mindig bizonyos mértékű negatív tartalmú távolságtartással és visszautasítással reagál.

Published: szerda, június 06, 2018

A számtani átlag a szokásos értelemben fejezi ki az átlagot, és úgy számítható ki, ha összeadjuk a 13 ember személyes vagyonát, majd a kapott eredményt elosztjuk az emberek számával, azaz 13-mal. A teljes összeg 11 085 000, amit ha elosztunk 13-mal, akkor számtani átlagként 852 692-t kapunk. A számtani átlag kiszámítása gyakran hasznos módszer, mert a rendelkezésre álló összes adatot felhasználjuk. De lehet félrevezető is, ha egyetlen érték vagy a megadott értékek egy kisebb része jelentősen eltér a többi adattól. A fenti példában a számtani átlag nem tűnik megfelelő középérték-mutatónak, miután egy kiugróan magas, 10 000 000 érték torzítja a képet.

Arra a következtetésre juthatnánk, hogy az emberek többsége a ténylegesnél jóval nagyobb vagyonnal rendelkezik. Az ilyen esetekben a másik két mérőszám egyikét használhatjuk. A módusz az az érték, amely a leggyakrabban fordul elő az értékek adott halmazában. A fenti példában ez az érték a 40 000. A módusz esetében az a probléma, hogy nem veszi figyelembe az adatok összességének f\ eloszlását, azaz az értékek tartományát. A leggyakrabban előforduló érték nem feltétlenül mutatja az adatok összességének eloszlását, ezért nem tekinthető igazi „átlagnak”. A fenti példában a 40 000 túl közel van a legalacsonyabb értékekhez.

A harmadik mérőszám a medián , amely bármely értéksor középső értéke. A fenti példában ez a 7. érték, amely szintén 40 000. Példánkban az értékek száma páratlan. Ha ez a szám páros lenne, mondjuk 13 helyett 12, akkor a mediánt úgy lehetne kiszámítani, hogy a két középső, azaz a 6. és 7. érték átlagát vennénk. A móduszhoz hasonlóan a médián sem mutatja meg a mért értékek tényleges tartományát.

Bizonyos esetekben a kutató a középérték-számítás több módszerével is él, hogy megfelelő képet adjon az átlagról. Gyakran kiszámítja az adatok szórását is. Ezzelmegállapíthatja az értékek szóródásának mértékét vagy az adott értékek tartományát, amely esetünkben 0-tól 10 000 000 ig terjed.

A korrelációs együtthatók hasznos mutatószámok annak jelzésére, hogy mennyire erős a kapcsolat két (vagy több) változó között. Ha két változó teljesen együtt mozog, akkor tökéletes pozitív korrelációról beszélünk. Az együttható értéke ebben az esetben 1,0. Ha nincs összefüggés a két változó között (azaz egyszerűen nem

mutatható ki semmiféle konzisztens kapcsolat), akkor az együttható értéke 0. Tökéletes negatív korrelációról akkor beszélünk, ha két változó éppen fordított arányban van egymással, ezt az együttható -1,0 értéke jelzi. Tökéletes korreláció a társadalomtudományokban sosem fordul elő.

Elérhetőségek

Pardo Gyí Projekt

Intézmény-CHRISDIMEN

Autoriter és represszív etnocentrizmus

Az etnocentrizmus antropológiai aspektusa

Modusz, medián, korrelációs segédlet

New item