A magyarországi lakásviszonyok jellemző problémái a közműdíj-, illetve lakáshitel-tartozások, a bérlakások alacsony aránya, valamint a rendkívül súlyos lakhatási problémák területi koncentrálódása, a lakókörnyezetet is meghatározó szegregáció. A lakás, lakhatás költségeinek fedezésével kapcsolatos problémákat kiemelt kérdésként kezeli az Európa 2020 Stratégiához kapcsolódó Nemzeti Reform Programunk is. A háztartások szegénységi mutatóit, illetve a gyermekszegénységet tekintve kiemelt jelentősége van a lakáshitel, illetve rezsiköltségek emelkedő terheinek. A lakhatás biztonságának megrendülése a gazdasági válság körülményei között az alsóbb jövedelmi csoportokhoz sorolható széles rétegek számára lehet a szegénység legsúlyosabb formáihoz vezető út kezdete.
A 2000-es évek eleje óta gyakorlatilag megduplázódott az áram-, a gáz- és a távhő-szolgáltatók felé tartozók száma. 2003-ban mintegy 596 ezer ember volt adós különböző összegekkel, 2009-ben ez a szám már 1 129 ezer volt. A gázdíj-tartozással rendelkezők száma közel a hétszeresére emelkedett. Erre a jelentős emelkedésre a gáz árának növekedése lehet a magyarázat: ez 2003 és 2009 között a háromszorosára nőtt. Noha az egy főre jutó tartozás alig több mint 30 ezer Ft, jelentősen nőtt azok száma, akiknek lejárt tartozása 3–6 hónapos.
A hátralék felhalmozódásának megakadályozását célozza a lakásfenntartási támogatás, csakhogy a lakásfenntartási támogatást kevés helyen nyújtják természetben, így a készpénz belefolyik a családi kasszába, és „általános jövedelem-kiegészítésként funkcionál”. A szociális törvény rendelkezik az adósságkezelési szolgáltatásról, amely akkor nyújt segítséget, ha már összegyűlt egy nagyobb összegű díjhátralék. A törvény csupán a 40 ezer lakos feletti városok számára teszi kötelezővé e szolgáltatást, a többi településen a képviselő-testületre bízzák a döntést. Ennek következtében a települések mindössze 4–5%-ában érhető el ez a szolgáltatás.
A hátrányos helyzetben élőknek jelentene segítséget az előre fizetős mérőberendezések (kártyás órák) felszerelése. A szolgáltatók nem érdekeltek ezek felszerelésében, ezért ezeknek az eszközöknek a száma alig néhány százra tehető. Az utóbbi évtizedek egyik legalapvetőbb lakáspolitikai problémája a (szociális) bérlakások hiánya. Az önkormányzati bérlakások aránya a 90-es évek eleji 22%-ról 4%-ra csökkent, a magántulajdonú bérlakások aránya kb. 4%. A deviza alapú lakáshitelek problémájának meghatározó oka, hogy megfelelően kiterjedt, legális bérlakás-piac híján sokan kényszerültek erejükön felül saját lakást vásárolni.
A megfelelő színvonalú lakáshoz jutás megfizethetősége az átlagos helyzetű, szülői-rokoni segítségre nem számító családoknak is komoly gondot jelent. Ennek ellenére Magyarországon a saját tulajdonú lakások aránya a legmagasabbak közé tartozik Európában: 90% fölötti ez az arány. A lakásállomány 10-12%-a substandard színvonalú, komfort nélküli, félkomfortos, vagy szükséglakás. Legkevesebb 284 269, legfeljebb 315 085 ember él szegregált lakókörülmények között, az ország lakosságának mintegy 3%-a. A hajléktalansággal és a lakhatási kirekesztettség más formáival (pl. önkényes lakásfoglalás, jogcím nélkül lakók) érintettek, illetve veszélyeztetettek problémáira jelenleg szintén nincs hathatós, a piaci kudarcokat enyhíteni képes szakpolitikai válasz.
Online tudásbázis